|
|
|
|
BÚÉK!
Én is azért nem járok, mert nagyon le vagyok maradva. Most néztem a NSH meccset, ami olyan jó kedvet csinált, hogy megint nem akarok pár napig Blues meccset nézni. Nem tudom mikor érem utol magam. Talán ha Schwartz visszajön.
Eddig amit láttam szörnyű, talán a PO sem lesz meg, de minek is.
Tarasenko teljesen fogalmatlan. Nem jönek be a lövései (bár utóbbi időben már nincsenek is), de már a cselei és passzai sem. WTF!
Másik, aki teljesen magánkívül van, az Parayko. NSH meccsen vagy 5 eladott korongja volt a védő harmadban.
Steen pedig kuka. Könyörgöm cseréljük el, adjuk el vagy csak egyszerűen basszuk ki. Csak hátráltatja a csapatot.
Akik miatt érdemes egyáltalán meccset nézni, az Allen és Hutton valamint Dunn és Tage Thompson (nagyon örülök, hogy visszakerült a csapatba, Sammy Blairtől már kiütést kaptam).
|
| |
|
|
|
|
Meccsnézésben lemaradtam, egy kicsit, az eredményeket tudom, így érdemi hozzászólást nem tudok írni.
Békés, boldog karácsonyt kívánok Nektek!
|
| |
|
|
|
|
| muszáj volt ez a W4 széria és felpakolni a pontokat, mert Tampa, Anaheim és 2xWinnipeg (b2b) jön... utána pedig 4 napon belül a ny-kanadai túra (Flames, Oilers, Nucks) még karácsony előtt. Hát, kíváncsi leszek... |
|
1-5 eddig... a játék azért nem ilyen gáz, de kétségkívül bénázunk, masszívan beüthetett a sérülések és a decemberi tempó kombója (a mai a 10. meccsünk volt 17 nap alatt), meg páran fejben már a karácsonyoznak vagy én nem tudom (pl. Taraszenko hol jár...)
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#13714) |
|
|
|
|
|
|
|
Hutton 48 védéses SO (franchise rekord)
|
| |
|
|
|
|
Nagy kár ezért a Tampa elleni meccsért, a magam részéről elégedett voltam a játékkal és a melóval amit ez a tartalékos csapat mutatott, de ennyi minőségi helyzetet egyszerűen nem szabad kihagyni. Ebben két pont volt...
Amúgy a Tampa először nyert ebben az évtizedben St. Louisban (legutóbb szinte napra pontosan 8 éve).
|
| |
|
|
Válasz Mikey hozzászólására (#13716) |
|
|
|
|
|
|
|
Csütörtökön tarcsik meccse lesz? :)
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#13714) |
|
|
|
|
|
|
|
Nocsak, Bouwmeester se játszik ma és recalled from the San Antonio Rampage, defenseman Jordan Schmaltz will jump right into the lineup and play alongside Vince Dunn.
Tampa elleni védelem:
Edmundson-Parayko (a Buffalo ellen 26-28 percet voltak fent)
Dunn-Schmaltz
Gunnarsson-Bortuzzo
Amúgy Paraykonak jól áll az "A" és most 13 meccsen van 12 pontja, a legjobbkor kezd beindulni.
|
| |
|
|
|
|
Közben már Petro is IR, Schmaltz felhívva.
Pietrangelo, Schwartz, Fabbri, Hutton... ejj
Most ennek fényében pláne muszáj volt ez a W4 széria és felpakolni a pontokat, mert Tampa, Anaheim és 2xWinnipeg (b2b) jön... utána pedig 4 napon belül a ny-kanadai túra (Flames, Oilers, Nucks) még karácsony előtt. Hát, kíváncsi leszek...
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#13713) |
|
|
|
|
|
|
|
Pietrangelo day-to-day, Schwartz viszont IR és minimum 6 hét... mindkettő blokkba sérült a Wings ellen tegnap.
|
| |
|
|
|
|
Szép győzelem Montrealban! Most csalóka a 4-3, mert szerintem nagyrészt sokkal jobbak voltunk.
Schenn stílusosan mesterhármassal lépett túl a pont nélküli szérián, még ha a harmadik gólja olyan is volt amilyen:) Felkészül Taraszenko, ő már elég frusztrált lehet hogy mindent kihagy.
Voltak finomságok a meccsen: 7 másodpercen belül lőttünk két gólt (és ez nem rekord, csak már nem emlékszem kiket mondtak, talán Backes plusz valaki), Weber slider-e, Jaskin gólpassza, Allen korijából kiugrott penge... ez meg pláne:
|
| |
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Kings-Wild hétvége után: nálunk most van itt a(z első) hullámvölgy. A játék nyilván most rossz, viszont ami nagyobb mintán is gond az a PP, a PK és a meccskezdések, mind kiábrándító.
L5: 1-3-1
L10: 4-5-1
Vicces, hogy az utolsó 5 meccsen átlagosan 39-27 arányban lövünk, szóval a helyzetkihasználás is gyenge, de nagyon csalóka is, mert ez nem dominanciát jelöl.
Annak amúgy örülök, ha forgatja a keretet Yeo (hosszú az alapszakasz, Dunnak is jót tesz a pihi, múltkor nyilatkozta is hogy kezdi érezni az NHL tempót, fárad), de pár dolgot nem értek:
- minek kell belenyúlni a Schwartz-Schenn-Taraszenko trióba? Remélem csak 1 meccsnek szólt a szar LA elleni után.
- Steen. Az utóbbi meccsei egyszerűen minősíthetetlenek. Le kéne rakni, de gondolom az volt a ráció, hogy be akarja indítani Yeo, úgyhogy inkább fölfele pakolta. Az eredmény: az első PP-t egyedül szétbarmolta azzal, hogy visszarakták a 1st kékre, konkrétan minden megmozdulása rossz volt, többször majdnem lerúgtam a TV-t. A másik, berakja az eleve rossz oldalára (RW) Schennék mellé = az a sor is lófasz. Értem, hogy fontos meg minden (leader, öltöző, rutin stb), de ha épp szar, akkor játsszon ott ahol nem okoz károkat, vagy ne játsszon.
- Bouwmeester. Bokasérülésből jön egy védő akinek a legfontosabb erénye a korizása és sebessége, sőt maga Yeo is mondta, hogy kell majd 10-15 meccs amíg felveszi a tempót. Remek. Akkor mi a francért Pietrangelo mellett játszik (=legnehezebb játékpercek)? Vagy vele kezd, vagy előbb-utóbb odakerül... Pietrangelo mindenhol ahol olvastam vezeti a Norris-versenyt, de amióta JBo visszajött, azóta még pontja sincs.
arghhhh...
Berglundnak viszont örülök nagyon, kicsit még rozsdás, de már lőtt két gyönyörű gólt.
|
| |
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Na, úgy látszik Yeo belekavar a keretbe a B2B hétvégére, első meccs vs Kings:
Schwartz Schenn Taraszenko
Steen Stastny Jaskin
Berglund Sundqvist Sobotka (ez jobban tetszene Sobival középen)
Upshall Brodziak Thorburn
Edmundson Pietrangelo
Gunnarsson Parayko
Dunn Bouwmeester
Hutton
***
|
| |
|
|
|
|
Nem nyerünk, mert lesz előtte egy Kings meccs Vagyis mégis, mert a Wild elleni B2B második meccs lesz:)
Upshall-Brodziak kapcsán egy másik dolog, hogy tavaly is volt a sérülések miatt némi probléma a támadósorok kiegyensúlyozottságában, emiatt Yeo nagyon intenzíven használta a 4. sort és ki is égtek a playoffra. Idén is ez van már most is, szóval mihamarabb össze kellene állnia egy hatékony harmadik sornak, hogy Upshallék is frissek maradjanak.
Közben ahogy az várható volt Prossert a Wild visszavitte magukhoz waiverről, azaz bebuktuk a tökéletes minimálbéres lelátókoptató tartalékvédőnket. Most ez azért lesz érdekes, mert így jelenleg Gunnarsson a 7. védő, márpedig őt a 3 millás fizujával nem játszani az eléggé pénzégetés.
|
| |
|
|
Válasz sassa hozzászólására (#13708) |
|
|
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Igen, ahogy Laci írtad, most nyerünk a Wild ellen ?!??!! Azért a 2 gól ellenére is naggyá tettük Gibsont, pontatlanul játszottunk és fásultan.
Azért az Upshall - Brodziak duót meg kell(ene) tartani, mert minden meccsen lendítenek a csapat játékán.
Update:nem Wild, hanem Kings !
|
| |
|
|
|
|
Csak rendesek voltatok velünk! Megsajnáltatok és segítettetek rajtunk! Lassan már nekem is küldenek behívót a csapatba, annyi a sérültünk.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#13706) |
|
|
|
|
|
|
|
Már túl vagyok rajta. Ezért kár volt 4-kor kelni. Túl pihentük magunkat?
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#13705) |
|
|
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Őőő... úgy látszik most a minden-semmi-minden-semmi sormintában utazunk...
Aki teheti ne nézze meg, nem éri meg kiakadni ezen a main.
szerk.:
Na Brodziak az utolsó percekben kozmetikazta 3-2-re, de ezen a meccsen megérdemelt lett volna a 3-0-ás vereség, mert pont ennyit ért ez a frusztralo szar jatek a rommáserult Ducks ellen.
|
| |
|
|
|
|
Ducks meccs: Berglund játszik, Prosser waiveren, Kariya dobja majd be a pakkot
|
| |
|
|
|
|
Sundqvist? Jól védekezik, meg nagyon bírom ahogy hajt, de a bedobókörben agyonverik (43.5%) és van mindössze 3 gólpassza... (Brodziak a negyedik sorból 3+5 mindeközben)
Szerintem csak az tartja most csapatban, hogy nincs jobb centerünk a harmadik sorba (Bergy sérült, Barbi fos volt, Sobit* nem akarják). De legalább Berglund mindjárt jön.
*Így viszont elpocsékoljuk a legjobb bulizónkat Stastny mellett, Sobotka karrier 56%...
|
| |
|
|
Válasz sassa hozzászólására (#13701) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem leszel egyedül a véleményeddel, mert bennem is ez fogalmazódott meg. J-Bo és Petro együtt önveszélyes, mert kurva lassú mindkettő. Én személy szerint alig várom, hogy J-Bo-tól megszabaduljunk, mert csak elveszi a helyet a fiatalok elől, akik ráadásul jobbak is. + a fizuja sem esik már olyan jól.
Jaskin, szintén zenész. Nekem is kurvára tetszik, s pont azon filóztam, hogy nem-e kellene Steennel megcserélni, aki teljesen súlytalan.
|
| |
|
|
Válasz sassa hozzászólására (#13701) |
|
|
|
|
|
|
|
Lehet megint egyedül leszek a véleményemmel, de a szerelmespárt nem szabad együtt játszatni. Bár értitek, de JBo és Pietrangelo az említettek.
Amúgy érdekes az elmúlt 3 meccsünk;két gólzáporos, közte egy szenvedős meccs.Ma egy picit megijedtem, mikor a Wild a 3dik gólját is beütötte, de gyors gólokkal eldöntöttük a meccset.
Jaskin :vajon ez a valódi én-je? Mi változott a Yeo korszakban vele kapcsolatban? Bizalom?Más játék stílus? Teljesen mindegy, de nekem tetszik a játéka, remélem így halad tovább.Sundquist nagyon passzol ebbe a stílusba és felfogásba, remekül játszik.
|
| |
|
|
|
|
Ja és az milyen már amit Kellyék meséltek a közvetítésben, hogy a csarnok nyári felújításakor menet közben át kellett tervezni a hazai öltözőfolyosó eredeti designját, mert Parayko nem fért volna be
|
| |
|
|
|
|
| Holnap már lehet is javítani. |
|
6-3 A B2B széria továbbra is tart:
The #stlblues have won 12 straight on the second of back-to-back games, including four this season. They're 19-2-0 the past 21 in that scenario.
Thorburn és Stewie több mint egy perces bunyója fasza volt!
Bírom Yeoban, ahogy a fiatalokat kezeli és ahogy ők reagálnak:
- Dunn már 1st PP tag, de kétszer kidadogott nála a harmadból a korong, viszont nem szart be, mindkétszer utána ő vitte föl jól, helyén van az önbizalma.
- Blais nagyon csúnyán eladja a pakkot előnyben amiből gólt kapunk (addig kinézett Allennek egy SO, a Wild fos volt). Bünti/pad/PP-ből kivétel helyett már a következő shiftben vasat lőtt, majd a végén az első NHL gólját is meglőtte szintén PP-ben
Hitchcock már 8x keresztre feszítette volna őket. Sőt, nem is kapnának ilyen szerepet... Yeonál pedig még TT is emberelőnyt játszott.
Amúgy Blais szép találat! Nem is rangsorolták, 6. körből húzzuk, törpe PP specialista a Q-ban, tavaly 20 évesen 26 AHL-gól, idén már NHL debütálás. Ha innentől már semmit sem csinál akkor is jó pick volt, pacsi Billnek és Picardnak.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#13696) |
|
|
|
|
|
|
|
Az EDM meccs után gondoltam arra,hogy ez a minden bejön szitunak megisszuk a levét a NSH ellen.Bejött.
De ha ezt a meccset holnap reggelig játszuk,akkor sem ütünk gólt.Rinne ismét nagy lett ellenünk.
|
| |
|
|
|
|
Van mikor minden bejön, van mikor semmi. Az EDM ellen tök mindegy hogyan pattogott a korong, a végén mindig nálunk kötött ki, itt pont fordítva. Semmi nem jött össze. Gondoljunk csak vissza. 3 on 1, Schenn elhagyja a korongot. Rhinne botossal "elkapja" a korongot, mint más a lepkéssel.
Jajj, nem is megyek bele, mert még felidézni is szörnyű, de nagyjából ez ment végig.
Kár érte, jöhet a MIN.
|
| |
|
|
|
|
Preds: gyors 0-1 után izzadságszagú, impotens gyömöszölés. Ha ezt előre tudom, biztos kihagyom ezt a meccset. A sok dump&chase Rinnének meg konkrétan kiborított. Mindenesetre a Predsnek jár az elismerés ahogy kiherélték a támadásainkat. Holnap már lehet is javítani.
PP, faceoffs, harmadik sor
Paajarvi is nagy csalódás nekem eddig, nem mintha nagy elvárásaim lettek volna, de ahogy tavaly visszaépítette magát azt hittem egy használható bottom6 szélső lesz. Nos nem, totálisan veszélytelen és súlytalan, szerintem ő most nem érdemel több jégidőt, remélem ki is kerül a csapatból Blais javára jó ideig.
A másik akit most kiraknék kicsit az Bortuzzo, kezd visszaesni a játéka. Jöhetne Schmaltz:
Dunn-Pietrangelo (már most is együtt játszanak mikor kell a gól)
Bouwmeester-Parayko
Edmundson-Schmaltz (Joel jól kiegészítené a softabb és támadóbb Jordant)
|
| |
|
|
|
|
"...Taraszenko, ahogy azonnal bevédte Schennt és leállt verekedni ..."
Mint egy igazi kapitány (Backes-re emlékeztető cselekedet volt).
Igazad van,az Edmonton elleni meccsekről, nem tudom, hogy mit szeretnének; van egy jó edzőjük de valahogy nincsen csapatuk.Pedig még egy jó kanadai gárda elférne a ligában.
Gunnarsson pihent,JBo jól mozgott,az S-T-S sort nem szabad szétszedni, Sobotka kellett a Steen-Stastny páros mellé, a fiatalabb 4.sor háát, lassan öröm lesz nézni őket, az idősebbik 4.sor továbbra is brillírozik.
Pénteken és szombaton jönnek a teszt meccsek.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#13693) |
|
|
|
|
|
|
|
Az azért illusztris társaság.
Az utolsó harmad már-már olyan volt, mint valami elbaszott all-star game.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#13693) |
|
|
|
|
|
|
|
Jók ezek az Oilers elleni meccsek, de annyira jó matchup nekünk a csapatuk, hogy semmilyen következtetést nem érdemes levonni belőlük. Egy hét alatt kétszer elvertük őket nagyon simán, 12 lőtt góllal és a 120 játékperc legnagyobb részében teljesen kilátástalannak tűntek.
Amit kiemelnék az Taraszenko, ahogy azonnal bevédte Schennt és leállt verekedni (ezzel Gordie Howe hatty és majdnem góllövő mesterhármas is). Így egyébként a három karrier bunyójából kétszer Gordie, az jó átlag
Players with 2 goals, 2 assists, and a fight (last 25 years):
Vladimir Tarasenko (Tonight)
Jarome Iginla (1/30/10)
Bill Guerin (10/11/02)
Eric Lindros (12/19/96)
|
| |
|
|
|
|
Bouwmeester said he's ready to return. He'll play Tuesday. #stlblues
Paraykoval volt párban edzésen, Gunnarsson ül?
Patrik Berglund is taking part in drills, including contact, which would be a final hurdle in returning to the lineup in the not too distant future. #stlblues
Lehet még novemberben mindkettő kész.
|
| |
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! @Nucks: taps amiért visszajöttünk és fordítottunk. Schenn megint nyerőember volt, 21 meccs 26 pont
A szezon negyede lement és már több gólt lőttek a védőink egyenlő létszámnál (18), mint tavaly egész évben (17). Edmundson szintlépése nagyon látványos, 10 gólja van az utolsó 37 meccsén (playoffal együtt), ráadásul ezek mostanában kifejezetten ilyen csatár gólok a kapu közeléből, nagyon bejön neki Yeo szabadabb rendszere.
AHL: a chicagoi arcok nem igazán parádéznak (Barbi, Walman...), viszont a San Antonioban Schmaltz, TT, Blais, Kosztyin és Musil elég jók az infók szerint! TT centert játszik és mostanában jönnek a pontok is, Blais pedig szerintem nemsokára újra lehetősége kap fönt.
OHL: Kyrou és Thomas gyaláznak, előbbi persze már kinőtte de a kora miatt beragadt még és ennek megfelelően ki is lóg. Thomasban pedig ami tetszik, hogy nagyon érettnek írják le a highlight-reel pontfosás mellett, nincs igazán gyenge aspektusa a játékának és konkrétan mindent csinál, például emberhátrányban védőként játszatják! Úgy tűnik konszenzus kezd kialakulni abban, hogy ő az a prospectünk, aki szinte biztosan NHL játékos lesz (már az edzőtáborban is imádták).
|
| |
|
|
|
|
Na valahogy így kell reagálni egy road tripen egy vereségre: harmadról harmadra jobb játék, 40 (oké 39:)) lövés, 4 gól, csak 1 kapott, az se Allen (100. győzelme)
Schennben bennmaradt egy mesterhármas (Taraszenko passzánál) de így is parádés eddig. Ma Sundqvistnak volt egy shiften belül 2 hero blokkja, Joelnek pedig majdnem sikerült kilőni Sobotka fogsorát, végül is nagyon kilóg Stastny és Steen mosolya mellől Vladdyé. Parayko meg hogy kiröhögte a padon Lucicot miután eldurrant az agya a végén:)
|
| |
|
|
|
|
Detto. Pont erre gondoltam, hogy megérdemli a Flames, de ne a bírók nyeressék már meg velük... miután Hamonic a kapu mögé borította Jaskint, három Flames játékos ment rá, erre mi jövünk ki hátrányból nemár... Jaskinnak jár a pacsi tőlem, lehet nem lesz semmi több mint most, viszont hajt mindig, rossz volt nézni mikor ellőtték a kezét, de csak odatette blokkolni!
Szerintem Parayko kicsit ki van égve most. Az első két szezonját lehozta nagyon magas színvonalon, sophomore slump és megállás nélkül játszva (pont 200 meccs: alapszakasz, playoff, vb, világkupa). Hosszú még a szezon, ki fog jönni belőle, de valamennyi idő rámegy majd.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#13688) |
|
|
|
|
|
|
|
A végére jól felbaszott ez a meccs. Nem az eredménnyel van bajom, mert a CGY megérdemelten nyert.
Hanem......
1. Parayko kurva szar. Valamit kellene vele kezdeni.
2. Allent miért kell rongyá védetni, mikor Hutton legalább olyan jól véd, hanem jobban?
3. A bírók elmennek a picsába. A CGY 4. gólja előtti szitut, hogy hozták ki CGY PP-re? + nem adtak meg egy gólt, mert muszáj annak bírónak sípolni, aki lófaszt sem lát.
4. Felejtsük már el Bennettet. Még szerencse, hogy 2 meccs múlva jön Berglund.
|
| |
|
|
|
|
Islanders meccs... one of those games...
Ziccerből lefordulva kapott gólok, no puck luck, kapuvasak, be nem fújt magas botok (Stastnynál 4 percnyi) stb = 23 perc után már 0-4, game over.
Becsületből persze nyomtunk és kozmetikáztuk is az eredményt de ennyi. Ugorjunk.
2 gyenge hazai meccs után talán most jól is jön a kanadai túra (Flames Oilers Nucks sorrendben)
|
| |
|
|
|
|
Is-is, szerintem.
Hát, nem ez a Yotes elleni lesz a legszebb emlékű győzelem idén, de erre is 2 pont jár.
Ez meg :((( (nemrég műtötték)
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#13685) |
|
|
|
|
|
|
|
És ki fog padozni, ha Bouwmeester felépül? Bort? Vagy Gúnár?
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#13684) |
|
|
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Sundqvist: ez még odébb van nagyon, de nekem van egy olyan megérzésem, hogy bár harmadik sorunk nincs, de idén egyszerre látjuk a jelen (Brodziék) és a jövő (Sundqvisték) negyedik sorát... Upshallt már csak vész esetén szerződtettük vissza last minute, Brodziak pedig playoffban is volt healthy scratch és idén mikor Sund lent játszott velük ő volt a center és nem Kyle. Simán lehet, hogy nyáron egyikük sem kap majd új szerződést fiatalítunk.
Két hír:
Strickland szerint Dunnak megmondta a napokban a stáb, hogy keressen állandóra lakást, mindenképp marad a csapatban
Szerződést ajánlottunk Zaripovnak. Őt ugye dopping miatt eltiltották KHL/IIHF fronton idén, de az NHL mehet. Vén csont, de skill van. Gondolom azért kerestük meg most, mert nincs elég mélység támadásban (harmadik sor hiánya ugye) és kellene valami ember.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#13683) |
|
|
|
|
|
|
|
Nagyjából mindent elmondtál Laci, amit akartam. Jó kis meccs volt, s nem rossz csapat ez a Devils.
Én is meg akartam emlékezni Tarasenkóról, akinek mostanság nem annyira megy (azért a gólokat meglövi így is). Nekem is feltűnt, hogy már a passzai sem voltak jók. Ha tényleg sérült, akkor érthető. Gondoltam is, ez már a vég, ha T91 passzolni sem tud. A gólja elég mázli volt, mert ha jó láttam egy Devilses védőt lőtt mellbe, s róla pattant be.
Dunn. Valami fantasztikus a srác. Eszméletlen magabiztos, hibátlanul védekezik. Szerintem simán lehet belőle egy Shatty, annyi különbséggel, hogy ő védekezni is tud.
Parayko a másik véglet, idén rohadtul nem tetszik amit látok tőle. Tavaly egy biztos pont volt, ha nála volt a korong, akkor már nyugodt voltam. Idén nincs így.
Megemlékeznék még Sundquistről is. Nagyon nyomatjuk, játszik PP-ben, PK-ban. Most már egész ki vagyok békülve vele, csak a gól hiányzik a repertoárból. Ma, a kapu megkerülése zseniális és nagyon gyors volt. Nem is Schneider védte, hanem a két védő. A kapustól sima gól lett volna.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#13682) |
|
|
|
|
|
|
|
Az első harmad elég gyenge volt, a másik kettőben már jobbak voltunk náluk és fordítottunk, bár szerintem kijött a Devils lábából a megelőző túrájuk.
A Schwartz-Schenn-Taraszenko sor telitalálat, sok gól, rengeteg helyzet. Még úgy is hogy Taraszenko (állítólag sérült) elég pontatlan sokszor összjátékban is, de főleg kapura lövésben érzek némi válságot nála most, nagyon sokat lő de alig talál kaput.
A meccs másik nagy pozitívuma, hogy Yeo elkezdte Dunnt Petro mellett játszatni
Viszont az meg durva amit olvastam, hogy Parayko zsinórban 100. alapszakasz meccse volt a mai, ahol nem lőtt gólt 5on5.
|
| |
|